2016. december 25., vasárnap

Hogyan szállítsam a laptopot autóval?

Budapest laptop táska
Laptop hátizsák szállításhoz

Laptop táskák és hátizsákok Budapesten is


A laptop életünk részévé vált és legnagyobb előnye abban rejlik, hogy mobil eszközként utazásaink során magunkkal vihetjük és szinte bármilyen helyzetben dolgozhatunk. Ugyanakkor a laptop árak meglehetősen drágák a kijelző, billentyűzet pedig meglehetősen sérülékeny, ezért nem mindegy, hogy hogyan szállítjuk autóban, repülőgépen vagy tömegközlekedési eszközön. Az egyik lehetőség, ha távolra utazunk, hogy az úti célunkat elérve bérelünk egy laptopot, ezt például Budapesten könnyen megtehetjük. Ha mindenképpen szállítanunk kell a laptopot, akkor szükség van olyan laptop táskára vagy hátizsákra, mely erre a célra megfelel.

A hölgyek és fiatal lányok előszeretettel választanak egy márkásabb reklámtáskát vagy papírzacskót a laptop autós szállításához, ami azt eredményezi, hogy a sérült laptop a szervizben köt ki. A laptop szállításának egyik módja, a laptop hátizsák.


Egy átlagos laptop hátizsák paraméterei:


  • Méretek:  450 x 330 x 130 mm
  • Súly: 0,95 kg
  • Laptop kijelző mérete: 14” – 17”
  • Anyaga: 840 Dobby Nylon
  • Szín: fekete, szürke, zöld, kék, piros
  • Garancia: 2 év

A laptop hátizsák azért jó választás, mert a gép mellett a kiegészítők és egyéb holmik számára is van elegendő hely. A laptop számára kialakított szekciót magas keménységű hab veszi körül, mely nemcsak a mechanikai behatásoktól védi a laptopot, de a nedvességet is távol tartja.

Amikor laptop hátizsákot vásárolunk, figyeljünk oda, hogy a laptop méretben éppen illeszkedjen a táskában lévő helyre, ha ez nem így lenne, akkor győződjünk meg a rögzítő szíjak, tépőzár meglétéről.

Kényelmes megoldás, ha a laptop hátizsákon vannak zsebek az MP3 lejátszónak, a napszemüvegnek és okostelefonnak is.

2016. december 6., kedd

Miért kötik rá a laptopra a szervizben az autót?

Szerviz diagnosztika autó
Személyautó laptopos vizsgálata

Komputeres diagnosztika télen is


A személyautók komputeres diagnosztikájának során a szervizben leolvassák egy laptop segítségével az autó komputerében lévő információkat, hibaüzeneteket és ezek kódjait, miután szoftveresen törlik ezeket a hibákat, a szakemberek a hardveres kijavításukat, szerelésüket is elvégzik szükség szerint.

A személyautók diagnosztikáját a szervizben laptop vagy terminál számítógép segítségével és egy hordozható olvasó csatlakoztatásával végzik a hozzáértő szakemberek. A legújabb diagnosztikai szoftverek segítségével a laptopon megjeleníthetőek a személyautó rendszerében felmerülő legkisebb hibák vagy eltérések is. Ezek ismeretében elvégezhető az autó beállítása és a nagyobb hibák megjelenése megelőzhető ez által.

A laptopos diagnosztika során az autó üzemeltetésének összes paramétere egyetlen kijelzőn jelenik meg realtime módon. A típus specifikus adatokkal való összehasonlítást azonnal elvégzi a rendszer átlátható módon kijelzi az esetleges eltéréseket.

Mikor kell elvégezni a személyautó diagnosztikáját?


Általánosságban elmondható, hogy akkor kell szervizbe mennünk és kérnünk az autó laptopos diagnosztikáját, ha a műszerfalon világít a hibaüzenet, vagy ha az autó üzemeltetése során eltérést tapasztalunk a motor normál működésében. Mindenképpen érdemes elvégezni ezt a vizsgálatot, ha használt autót vásárolunk, illetve évente egyszer a rendes szerviz közben.

A személyautók számítógépes diagnosztikájának típusai a szervizben:

  • felfüggesztés vizsgálata
  • motordiagnosztika
  • transzmisszió vizsgálata.

2016. november 4., péntek

Hogyan válasszunk autós GPS készüléket

iGO, Garmin navigátor okostelefon
Kényelmes GPS navigátor eszköz

Navigációs eszközök kontra okostelefon


Ha figyelmesen végigböngésszük az autós navigátorok piacát, tömegesen találunk hirdetéseket és eladásra kínált kütyüket. A laikus számára megdöbbentő lehet, hogy mekkora különbség lehet egyes navigátor modellek ára között. A legegyszerűbb GPS eszközök árához képest akár tízszer annyiba is kerülhet egy prémiumkategóriás modell.

Mi határozza meg az árat?


Az autós navigációs eszköz árát a következő kritériumok határozzák meg: a telepített térképek, képernyőméret, multimédiás lehetőségek és kiegészítők, szerviz és garancia, a vásárlás helye.

A legelterjedtebb navigációs rendszerek: Garmin, iGO, EasyGo, MioMap, Vizicom.

A GPS navigátorok alapvetően három részből állnak: GPS eszköz, navigációs szoftver és navigációs térkép.

A városi autós közlekedéshez a legrészletesebb térképekre van szükségünk, ami komolyan megemelheti az árat. A Garmin és a Mitac Mio szoftverek csak a cég saját térképeivel működnek. A Windows CE rendszerre készített navigációs programok más gyártó programjainak feldolgozására is képesek.

A navigációs eszközök képernyőméretei:


  • 3.5” (8.9 cm)
  • 4.3” (10.9 cm)
  • 5” (12,67 cm)
  • 7.0” (17.7 cm)

A legtöbb szakértő az 5”-es képernyőméretű eszközt ajánlja, mivel az ennél nagyobb kütyü elhelyezése problémás illetve a 7 hüvelykes modellek általában nem rendelkeznek akkumulátorral.

Sokan használják az SMS küldésre is alkalmas okostelefonjukat autós navigációra. Ez egy kényelmes és okos megoldás abban az esetben, ha rendelkezünk megfelelő rögzítő eszközzel, melybe könnyedén tudjuk berakni és kiszedni a mobiltelefont, ellenkező esetben kényelmetlen lehet a használata.

2016. szeptember 12., hétfő

Autós kihangosító szettek okostelefonhoz

Autóvezetés közben telefonálni headset
Egyre több okoseszközt kezelünk vezetés közben

Milyen mobiltelefonos kihangosítót vegyek?


Autóvezetés közben veszélyes telefonálni, és szinte lehetetlen SMS-t küldeni, mégis sokan teszik ezt. Amellett, hogy a rendőrök is keményen bírságolják a vezetés közben mobiltelefont használókat, komoly árat fizethetünk érte, ha emiatt balesetet okozunk.

Időnként elkerülhetetlen, hogy az autóban menet közben telefonáljunk, ami például a budapesti forgalomban nagy kihívás. A legújabb okostelefonok már többféle kihangosítási módot is felajánlanak, az autógyárak pedig extra felszereltségként beépített mobiltelefon kihangosítóval is szállítják az új járműveket. Az okostelefon szoftverének fejlődésével már az sem lehetetlen, hogy menet közben SMS-t küldjünk, hiszen a hangfelismerésnek köszönhetően mindezt érintés nélkül is megtehetjük.

Sok esetben az okostelefonhoz ajánlott headset nem elég kényelmes, vagy túl drága. Az autóba beépített kihangosító egyértelműen jelentős költségekkel jár. Alternatív megoldásként választhatjuk a vezeték nélkül működő, bluetooth-os kihangosítókat. Ezeket egyetlen mozdulattal rögzíthetjük a kormányra vagy az autó napellenzőjére.

Az autós okostelefon kihangosítók rendkívül egyszerűen működnek. Egyetlen gombnyomással párosíthatjuk a kihangosító eszközt az okostelefonnal és máris készen áll a használatra. Lényegében a bluetooth-os hangszórók elvén működnek. Az egyik legmegbízhatóbb megoldást a Blaupunkt kínálja vásárlóinak.  A BT Drive Free 112-es modell a napellenzőre rögzíthető, míg a BT Drive Free 411-es modellt a kormányra rögzítve használhatjuk.

2016. július 22., péntek

Vége az Uber-nek Magyarországon


Uber alkalmazás okostelefonra Magyarország
Lényegében betiltották az Ubert

Július 24-én távozik a mobil applikációval rendelhető szolgáltatás


Kivonul a magyar piacról az Uber személyszállítási, taxi szolgáltatás. Az ok a törvényi szabályozás megváltoztatása, mely a működtetők szerint ellehetetleníti a szolgáltatás további üzemeltetését.

Az Uber egy mobil applikációval optimalizált taxi-szolgáltatás, melynek lényege, hogy a rendszer a legközelebbi autót küldi a kliens elé, ezért minimális a várakozás, az útvonalat szintén az applikáció határozza meg, ezért elkerülhetőek a csalások.

Miért távozik a szolgáltatás?


Sokáig úgy tűnt, hogy a taxis tiltakozás még jót is tett az applikációnak, hiszen egy nagyobb volumenű marketing kampánnyal ért fel az autós személyszállítással foglalkozók számára. A sofőrök rendelkeznek minden szükséges engedéllyel, adót is fizetnek, az új szabályozás értelmében mégis elveszíthetik jogosítványukat és autójukat is az Uberezők.

A szolgáltatásban résztvevők és a taxisok között egyetlen különbség az volt, hogy bár az Uber autói is levizsgáztatott, szigorúan ellenőrzött autók, de bizonyos paramétereik, és színük nem felel meg a törvényi előírásoknak. A taxi társaságokkal ellentétben rugalmas árszabásuk sem igazodik a taxi társaságok által használt díjazáshoz.

Bár a különbségek nem nagyok, ha az Uber belement volna a változtatásokba, a szolgáltatás épp azt a jellegét veszítette volna el, amiért az emberek megkedvelték és használták.

Az üzemeltetés leállításának egyik fő oka, hogy a kormányhatározat értelmében lehetőség lett volna letiltani az okostelefonos alkalmazás magyarországi működését, ami példa nélküli jelenleg.

2016. július 14., csütörtök

Önvezető autók - önjáró automobil

Az automobil egyenes jelentése az, hogy önjáró, ezért eléggé vicces, hogy a most egyre inkább sokszor emlegetett önvezérelt, önvezető gépkocsikat önjáró autóknak is nevezik, lévén ez színtiszta tautológia.

vezető nélküli autó - önjáró

Mostanában két világcég is, a Tesla és a Google is hatalmas erőforrásokat mozgat meg, hogy piacvezető legyen az önvezető autók piacán, de a két szupervállalkozás más-más elképzelések mentén halad - számolnak be róla a külföldi szakmai lapok, amelyek cikkeit olykor a magyar sajtó is szemlézi és interpretálja.

Az erőteljes fejlesztés és az ezerrel nyomott marketing közben az a hír borzolta a kedélyeket, hogy egy ember meghalt az önvezető Tesla-autó robotpilótájának hibája miatt. Persze a jóindulatú kommentárok arról szólnak, hogy a technológia újszerűsége miatt szinte törvényszerűek az időnként elfordulnak balesetek. A statisztikák is eléggé meggyőzőek: a hagyományos autók esetében évente több tízezer ember veszti életét közúti balesetekben, és nem kétséges, hogy önvezérelési technológia  csökkenti ezt a számot, ezért minden bizonnyal beigazolódnak a fejlesztéshez fűzött remények.

a Google önvezető autója
Sajtóhírek és hivatalos közlemények szerint a tesla-baleset oka szoftverhiba volt, nem pedig az, hogy a sofőr beavatkozott az autó irányításába. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a Tesla fent ismertetett megoldása a kevésbé rizikós, amennyiben egy viszonylag kicsi, de fontos változtatással próbálja segíteni az emberek vezetési szokásait, s ráadásul egy már meglévő technológiát használ fel. A Google verziója pedig az összes eddig ismert technológiát elavulttá tenné és alapjaiban reformálná meg a közlekedést. 

2016. április 30., szombat

Weboldal első helyre kerülése Google-optimalizálással

Weblap első helyre
Honlap első helyre kerülése az internetes keresőben tartalomoptimalizálással
A Google keresőszempontjainak megfelelő weboldalt keresőbarátnak akkor nevezhetjük, ha a) látható és rejtett tartalma egyaránt feltérképezhető és értelmezhető a googlebotok számára; b) a weblap keresőfaktorai megfelelnek a SEO elvárásoknak. Az A) pont talán magyarázat nélkül is érthető, a b) pont esetében érdemes pontosítani, hogy melyek egy webhely Google-faktorai és mifélék a velük szembeni seo-elvárások. Ha már tudjuk ezeket, önmérséklet szükséges, mert nem lehet egy weblapon száz keresőszempontot egyszerre érvényesíteni. Ha megtesszük, az a veszély is fenyeget, hogy elhomályosodik a tartalom, melynek kedvéért a website létrejött. Ha túlzásba visszük a seót, az  intelligens algoritmusok manipulációt állapítanak meg.

A tetszetős weblapok az esetek jelentős hányadában kevéssé tesznek eleget a fontos Google-szempontoknak, így aztán a külső link profil építésének a megkezdése előtt a honlapot tartalomfejlesztésnek  kell megelőznie a későbbi organikus találati siker érdekében.
Ez nagyjából 25-30 faktor érvényesítésével jár

A marketing céllal készült lapok típushibája: alig van rajtuk folyószöveg, így a megfelelő tartalmi relevancia nem biztosítható elégségesen. A weboldal tartalmára és szerkezetére irányuló optimalizáció tehát kikerülhetetlen, ha a kereső első oldalára akarunk kerülni értékesítési, megrendelési honlapunkkal.