2013. július 31., szerda

A legízléstelenebb Chevrolet

Ritka szépség, vagy  inkább ronda? A képeken a Keressük a legrondább Chevrolet Cruze-t pályázat egyértelmű győztese. Ugyan a pályázatot hivatalosan ki sem írtuk, de ez az autó máris megnyerte. Vitán felül.


Az abszolút győzelem mellett a Cruze bezsebelte még a Legtöbb véletlenszerűen elhelyezett strasszkő, és a Legocsmányabb váltókar különdíját is. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a ránézésre marcipánból készült gépháztető és légbeömlő melyik cukrászműhelyből került ki.


Sajnos videó nem készült a nyertes Cruze-ról, pedig szívesen megnéztük volna, mit lát a sofőr napsütésben, amikor száz villódzó strassz veri vissza az arcába a fényt.
Nem mindenkinek egyforma az ízlése, valószínűleg a gazdájának így tetszik.

2013. július 27., szombat

Magyar Nagydíj – Vettel szerint van még hova fejlődni

Aki autóversenyzés rajongó, annak éppen itt az ideje, hogy elkezdjen szurkolni. A 28. Forma-1-es Magyar Nagydíj első két szabadedzését megnyerő Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoki címvédő pilótája szerint még van hova fejlődniük a hétvége folyamán.


A 26 éves háromszoros vb-győztes a pénteki gyakorlások után azt mondta, elégedett az autójával, de akárcsak bármelyik másik hétvégén, a csapatnak most is sokat kell még dolgoznia.
“Az átdolgozott gumik teljesen másképp viselkednek, mint a korábbiak, azt gondolom, a Pirelli a helyes irányba tart” – vélekedett Vettel a tavalyi, mostanra átalakított szerkezetű abroncsokról, amelyeket először a Hungaroringen kaptak meg a pilóták.
Vettel csapattársa, az év végén visszavonuló ausztrál Mark Webber – aki mindkét pénteki szabadedzésen második volt – leginkább a vasárnapi futamra koncentrál.
“Az időmérő edzés természetesen nagyon fontos, de a versenyre kell igazán odafigyelnünk” – nyilatkozta a 36 esztendős pilóta. “Ma minden remekül ment, jó volt vezetni az autót, a csapat remek munkát végzett.”

Az egyéni pontversenyt vezető Vettel egyik nagy riválisa, az összetettben második Fernando Alonso (Ferrari) Webbertől eltérően a legfontosabbnak azt tartja, hogy az időmérő jól sikerüljön.
“Ez az egyik olyan helyszín, ahol nagyon lényeges, hogy az első sorból tudjunk startolni” – mondta a spanyol versenyző, aki hétfőn ünnepli majd 32. születésnapját. “Azt gondolom, mindenki a kvalifikációra állítja majd be az autóját, még akkor is, ha ezért egy kicsit fel kell áldoznia a versenystratégiájából.”
A vb-pontversenyben harmadik finn Kimi Räikkönen (Lotus) felemásra értékelte a pénteki napot: “Nem volt a legjobb, ugyanakkor azt sem mondhatom, hogy rosszul alakult. Vannak még olyan részletek az autó beállításain, amelyekben fejlődnünk kell. Megpróbáljuk a lehető legjobb eredményt elérni az időmérőn, s meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég.”
El ne felejtsük, a Magyar Nagydíj vasárnap 14.00 órakor kezdődik a Hungaroringen.

2013. július 23., kedd

Csak sofőrrel kaphatnak kínai bérautót az európaiak

Ha utazásunkon szeretnénk autót kölcsönözni, jobb ha ezt még előre megrendeljük és megszerzünk minden információt, mert az egzotikus országokban nem árt felkészülni nehézségekre és furcsaságokra.Az Avis autókölcsönző saját adataira alapozva azt állítja, hogy a magyarok általában az utolsó pillanatban gondolnak arra, hogy bérautóra is szükségük lesz nyaralásuk során. Sokan csak kivárnak, hátha olcsóbb autót találnak, de ez nem jó stratégia: az utolsó pillanatban jellemzően csak drágább ajánlatokat lehet találni, a kölcsönzők ugyanis a szezonalitás figyelembe vételével alakítják flottájukat. Így akár hiány is kialakulhat, ami az árakat felfelé mozdíthatja.

Az utazási irodák visszajelzései szerint idén népszerűek az ázsiai úti célok, a kontinensen azonban nem árt nehézségekre is felkészülni. Kínában például európai jogosítvánnyal nem vezethető bérautó, kölcsönzés esetén egy sofőrt is meg kell fizetni, amely körülbelül 10 eurós napi plusz költséget jelent. Japánban a nemzetközi kölcsönzők nincsenek jelen, Kubában szintén nem történt meg a piaci nyitás. A közlekedést nehezíti a karibi országban, hogy korlátozzák a szabad mozgást, nem mehet mindenki arra, amerre csak akar, engedélyeket kell beszerezni az utazáshoz országon belül.

Az arab országokban és Izraelben fejlett autókölcsönzési kultúráról beszélhetünk, itt minden gond nélkül bérelhető autó, ahogy Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában és Észak-Amerikában is. A magyar bérlőkre egyébként jellemző, hogy külföldi utazásaik során nem az autó kategóriája vagy márkája a döntő számukra. Az olcsó, heti akár 50 ezer forintért elérhető modelleket keresik: ha lehet választani, akkor a jobb felszereltségű modellt viszik, de felárat külön nem akarnak fizetni az extrákért.
Én személy szerint, mindent szeretek időben lefoglalni, megrendelni és természetesen a jobb felszereltségű modellt választani.

2013. július 19., péntek

30 éves a BMW dízel

Bár egy dízel még mindig kevesebbet fogyaszt a benzinesnél, az üzemanyagárak miatt már egyáltalán nem egyértelmű, hogy jobb választásnak számít. A BMW (Bayerische Motoren Werke AG, azaz Bajor Motorgyár Rt.) autók, motorkerékpárok és motorok német gyártója. A vállalat székhelye Münchenben található. 1983-ban prezentálta a BMW első dízelét, amely az 524td-ben debütált.


A BMW vezetőség az olajválság miatt már 1975-ben felvette a dízelmotor alkalmazását, és 1978-ban alakult meg az a munkacsoport, amelynek tevékenységének köszönhetően 1981-ben megalakult a BMW Diesel Development Center az ausztriai Steyr-ben, Dr. Anisits Ferenc vezetésével. Elég hamar eldöntötték, hogy a kulturált működés miatt előkamrás motort terveznek, és az akkor még nagyon újnak számító turbófeltöltő használata is eldöntött kérdés volt, hiszen a világ leggyorsabb dízelét akarta megalkotni a BMW.

Az első dízelmotor, a 2443 köbcentis, soros hathengeres turbódízel 1983-ban debütált az 5-ös sorozatba építve, 113 lóerő/210 Nm teljesítménnyel. Így motorizálva 12,9 másodperc alatt gyorsult 100 km/h-ra az 524td, a csúcssebesség 180 km/h, mindezt az akkor érvényben lévő ECE-norma szerint 7,1 l/110 km-es átlagfogyasztás mellett tudta. Az erőforrás alapja a benzinmotor volt, abból azonban csak az olajozást, a vezérlést vették át, minden más alkatrészt újraterveztek a nagy igénybevétel miatt – nagy hőterhelés, 22:1-hez sűrítés.



Az első generációs BMW dízel 1985-ben turbófeltöltő nélkül is elérhető lett a 3-as sorozatban (86 LE), és 1987-től a turbófeltöltős változat már digitális motorvezérléssel rendelkezett – elsőként a világon. A számítógép a befecskendezés kezdetét, a befecskendezett üzemanyag mennyiségét, a töltőnyomást, a kipufogógáz-visszavezetést irányította. 1989-ben jelent meg az első dízel-katalizátor, szintén a turbófeltöltős erőforráson használták. 1991-ben váltották le a BMW első dízelmotorját. Dr. Anisits Ferenc 1999-ig irányította a BMW dízelmotor-fejlesztését. 
Nem egy olcsó autó, fenntartása sem az, de talán a BMW az az autó amit mindenki szeretne. Ha már tényleg venni szeretnénk, akkor alaposan meg kell fontolni egy használt dízel megvásárlását, mert nem csak a vételára lehet magasabb, de a szervizköltsége is.

2013. július 15., hétfő

Drágult a benzin

Tovább drágultak az üzemanyagok  - olvastuk. Az MSZP újra elővette a gumicsontot, ám minden bizonnyal hiába követelik az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését. A szocialisták a mától érvényes üzemanyagár-emelkedés kapcsán a benzin árának, pontosabban az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését követelik. Emlékeztetnek rá, hogy ellenzékben a Fidesz hasonlót szeretett volna elérni, arra azonban nem térnek ki, hogy akkor mivel is utasították el ezt a követelést, illetve azt sem említik, hogy a költségvetési bevétel kiesését mivel pótolnák.

Bruttó 4 forinttal emelte pénteken a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. Az emeléssel a gázolaj átlagára 422-423 forintra, a benziné 417-418 forintra nőtt. A héten ez már a második emelés, szerdától szintén 4 forinttal nőtt a gázolaj és a benzin ára. A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról. A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a kutak árai között. Magyarországon nem a benzin drága, hanem a fizetés kevés. A benzin ára nálunk az európai árak alsó harmadában van, csak sajnos a bérek is. Ha így fog emelkedni a benzin ára, sokan le fognak mondani autójukról. 

2013. július 2., kedd

Az autókölcsönzés budapesti történetéból

Mint azt a jeles kárpátaljai irodalomtörténész, Kállay Labord kitartó kutatással felderítette, Budapesten nem valami kültéri lepukkant helyen, hanem 1910-ben a Városligetben nyílt meg számos fűtött kocsibeállóval és garázzsal az első autókölcsönző 12 darab vadonatúj Ford gépkocsival. A T-modelleket a vállalkozás alapítója, Häzler Aurél egyenesen a detroiti Ford-gyárból rendelte és hozatta igen súlyos, mondhatni infra summáért (futotta rá neki: Grazban élt osztrák földbirtokos nagyapjától tisztes vagyont örökölt). Az automobilokkal eredetileg a szolgáltatás igénybe vevői a Városligetből kihajthattak az akkor még főleg lovaskocsik uralta budapesti forgalomba. Az emberek megálltak a járdaszegélyen, amikor az Andrássy úton az urak és dámák végigszáguldottak a jó időben optimálisra nyitott tetejű autóikon. 

autó optimalizálás

Ám az első budapesti autókölcsönző már működésének második hónapjában egy tragikusan súlyos balesettel írta be magát a város közlekedési történetébe.

Hol voltak még akkor az önvezérelt elektromos autók! A gépkocsiforgalomhoz nem szokott autóbérlők korábban is keltettek néha riadalmat 1-másfél órás kocsikázásaik során. Előfordult, hogy fel-felkaptak a járdára, felborítottak egy-egy szemetes kukát vagy megrémisztették a közelükben kaptató lovakat. Ám 1910. június 2-án ennél sokkal nagyobb baj történt.

A városliget egyik kültéri teraszán kávézgató hölgykoszorúból kiválva, aznap történetesen Olcsváry Cintia-Katinka baró kisasszony indult bérkocsikázásra. Mivel vezetni nem tudott, sofőrt is bérelt a mulatsághoz. A fiatal, nyalka gépkocsivezetőnek persze nagyon megtetszett nem csupán a feladat, hanem a kisasszony is és menet közben gyakran rajtafelejtette a szemét. A gyér forgalomban az nem is okozott volna gondot, de egyfelől a pilóta fitogtatni próbálta tudását, így mindenféle kunsztokat hajtott végre menet közben. Pechére nem sokkal korábban tűz ütött ki a Széchenyi fürdő egyik szaunájában (túlhevítették a köveket és néhány törölköző lángra kapott), és az angyalföldi tűzoltóságról induló tűzoltó kocsi éppen akkor száguldott végig az Andrássyn. Bár kongatták az autó elejére szerelt harangot, ennek hangját a két autómotorhangja eléggé elnyomta, és a Hősök teréről bekanyarodó bérkocsi váratlanul szembetalálta magát az intézkedni induló önkéntes közeggel.

Hiába történt kormánynak szapora kapkodása, fékek hiába csikorogtak és Cintia-Katinka is hiába markolt hosszú karmaival az ifjú pilóta izmos combjába. Sikítására hiába nyíltak ki az erkélyeken az emeleti ablakok végig az Andrássyn. A tűzoltóautó telibe találta a Fordot és teljes erővel nekicsapta az egyik út menti fának.

Hamarosan tömeg gyűlt a helyszínre, megdöbbenésük határtalan volt. Még akkor is a történtekről vitatkoztak, miután a pórul járt fiatalokat a mentőkocsi elszállította.

Ezek után a bérautókkal többé nem volt szabad a városi forgalomba kihajtani. Csupán a Városliget sétányain folyhatott a kocsikázás - de a Olcsváryné Lőrincz Myrtill báróné elnöklete alatt álló Első Polgári Magyar Nőegylet határozott követelésére egy útvonalat még is lezártak a bérelt autók elől - állítólag a babakocsijukat itt tologató kismamák biztonságának a védelmében.