2013. március 28., csütörtök

Földgáz-hajtású busz Budapesten

Március 26-án, jelentős médiaérdeklődés mellett mutatták be Budapesten azt a MAN Lion’s City A37-es típusú földgázhajtású autóbuszt, amit a BKK egy hónapos tesztüzemben próbálhat ki. A 12 méteres alacsonypadlós autóbusz a 15-ös busz vonalán fog a Boráros tér és a Lehel tér között közlekedni április végétől, kifejezetten tesztjelleggel.



A gázüzemű MAN Lion's City A37 méretei gyakorlatilag megegyeznek a dízel üzemű változattal: 12 méter hosszú, 2,5 méter széles és 3 méter magas, továbbá összesen 39 ülő- és 41 állóhellyel rendelkezik. Meghajtását egy hathengeres, 200 kilowatt teljesítményű, 272 lóerős, turbófeltöltős motor adja, melyet töltőlevegő-hűtővel, továbbá háromutas katalizátorral szereltek. A tetőn található tartályok egyenként 200-300 liter sűrített földgáz tárolására alkalmasak. A jármű egy töltéssel hozzávetőlegesen 300-350 kilométer megtételére képes.

A dízel autóbuszokkal szemben a CNG hajtású járművek egyetlen hátránya, hogy feltöltésük jóval több időt vehet igénybe. Ez nagyban függ az adott kút infrastrukturális és műszaki adottságaitól. A 18. kerületben, a Kőbányai úton található Főgáz CNG Kft. által üzemeltetett töltőállomáson, egy ilyen paraméterekkel rendelkező autóbusz feltöltése 20-25 percig tart, ami kifejezetten jónak mondható.

A CNG hajtású buszok hagyományos társaikhoz képest jelentősen kevesebb üvegházhatást fokozó gázt juttatnak működésük során a levegőbe. Ennek megfelelően károsanyag-kibocsátási értékek azonban jóval kedvezőbbek a dízel üzemű autóbuszokénál: az Euro 5-ös határérték szerinti megengedett 4 g/kilowattóra szén-dioxid kibocsátás egy CNG üzemű jármű esetében viszont mindössze 0,72 g/kilowattóra lehet.

A mostantól két hónapig próbára bocsátott környezetbarát hajtásrendszerű autóbusz a többi járműhöz képest alacsonyabb hanghatással üzemel, így Budapest belvárosi környezetében előnyösen befolyásolja a levegő tisztaságát.

Más: Fagáz meghajtású Lada - fa gáz generátor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése